Két bevetés között. Elismerésül a műszaki szakágnak - Mi-24D/V éleslövészet 2009. június

Az élet nemcsak a bevetéseken zajlik, hanem két bevetés között is. Főleg ha a bevetésekre (itt éleslövészetre) feszített tempóban, sűrű egymásutánban kerül sor. Ilyenkor ugyanis, a bevetésről visszatérő harci szekeret a műszakisok már akkor "kezelésbe veszik", amikor az még éppen hogy csak földet ért és a forgószárny még vígan forog. Ilyenkor a tűzforró kiömlőkből az elégett kerót a susogó, egyre lassuló forgószárnyak terítik szét, beterítve mindent és mindenkit az ún. "keróparfümmel."
A helikopter forgószárnya ahogyan végleg nyugvópontra ér, és a gép felveszi a szokásos menetirány szerinti jobbra-hátra dőlését, úgy látnak megfeszített munkával ellenőrzésbe-töltésbe-hibaelhárításba-tankolásba és szinte mindig egy kis tisztításba a földi szakág képviselői. Fontos, munka az övüké! 
Már a II. világháborúban is alapvetés volt, hogy egy jó és sikeres bevetés nemcsak a pilótákon múlik, hanem a gépeket felkészítő/kiszolgáló a rivaldafényben csak ritkán, de leginkább sohasem szereplő műszakis embereken. A szürke háttérembereket például a németek II. világháborús Luftwafféja a fekete ruhájuk után csak, mint "schwarzen Männer" hívta, azaz fekete embereknek. 
De a műszakisok munkája nem fekete, hanem sokkal inkább sokszínű: ahány gép, annyi probléma, és annyi megoldandó feladat, mindezt gyorsan. Mert bevetés (hadgyakorlat) van, és a gépnek a levegőben a helye!
Mivel a Mi-24-es kiválóan alkalmas gyors egymásutánban - egy rövid töltési, illetve ha szükséges javítási, pl.: elakadt lőszer kiszedése utáni - többszöri bevetésre is komolyabb előkészítés nélkül, így kiválóan alkalmas az ún. frontlégierő szerepkörében ellátandó feladatokra. Anno, amikor még létezett CSRP (Csatarepülő Parancsnokság), akkor a Mi-24-es nem a légierő kötelékébe, hanem a szárazföldi hadsereg alá került. S nem véletlenül!
A Mi-24-es a nagy sebességű típusokkal ellentétben hatékonyabban tudja elvégezni pl. a szétbontakozott lövész alegységek elpusztítását, úgy, hogy közben hatékony felderítést is végez. Ugyanis a Mi-24-es direkt a könnyű célok pusztítására tervezett tűzfegyver-rendszere (nem irányított blokkok, és fedélzeti géppuska és gépágyú) tökéletesen alkalmassá teszi ezen feladat ellátására, amire az irányított bombák és (főként) légiharcra tervezett fedélzeti gépágyús vadász(bombázók) nem éppen alkalmasak. De ha alkalmasak is, akkor sem költséghatékonyabbak. 
A Mi-24-es előretolt bázisokról, alacsonyan, mindössze 5-15 méteres magasságban könnyen, szinte lopva közelíti meg a frontvonalat, és védelmét is ez biztosítja. Ehhez nem kell túl sok magyarázat ha valaki megnézi azt a videót, amin egy ukrán Mi-24-est lőnek le. Nem repül magasan, de mégsem elég alacsonyan. S ez lett a veszte.

No de visszkanyarodva a műszakisok munkájára: fontos és nélkülözhetetlen munka az övüké, mely nélkül ez az oly hatékony gépmadár is csak egy egyszerű helikopter, vagy még az sem, ha nem képes a levegőbe sem emelkedni. Éppen ezért jelen bejegyzésünkben egy-két kép erejéig az ő munkájukról emlékezünk meg: 3 Mi-24 (2 D és 1 V) fogadását, felkészítését, töltését, majd útjára bocsátását kísérhetjük nyomon. S láthatunk fotókat olyan időszakból is, amikor a harci szekér (Pápa felé repülve) átszeli a Bakonyt, vagy éppen visszatér feladatáról és a nyári forróságban porfelhőt kavarva készülődik leszálláshoz. És figyeljük meg! Érkezik a helikopter, s az árnyékban hűsölő műszaki szakág egyik pillanatról a másikra rajzik ki, és lepi el a helikoptert, amint az földet ért! Szorgos kezek nyitják a különböző lemezeket ("kilemezelnek"), majd sorra kerül a fegyverrendszer is. Mindezt perzselő forróságban, árnyék nélkül, egy tűzforró acéltesten lépegetve. 

Elismerésre méltó munka hát az övüké!






























































































Megjegyzések