Épül-szépül a 130-as Mi-8T szállítóhelikopter is! Helyszíni beszámoló - Pápa - 2018. május - FRISSÍTVE!

Nemcsak a veszprémi Mi-24 emlékmű helikoptere, hanem a pápai 130-as Mi-8T is folyamatosan épül-szépül. A helyszínen volt szerencsénk bepillantást nyerni a felújítási folyamatokba.

Elsők egyike volt, mozgalmas életút áll mögötte és hazánkban egyedülállóan újulhat meg és kaphatja vissza régi fényét - így lehetne pár szóban összefoglalni a 130-as Mi-8T-nk hazai pályafutását. A felújítás jelenlegi állapotát tekintettük meg Pápán

Rövid élettörténet:
A 200130-as gyártási számú és magyar hadrendben 130-as oldalszámú Mi-8T helikopterünk mozgalmas életutat tudhat maga mögött: az elsők egyikeként érkezett hazánkba 1969. május 19-én a 230-as oldalszámú Mi-8T-vel. Ekkor még az akkor szabvány sötétzöld és (főleg) a gép alsó felületein szürkéskék festést viselte. Majd megkapta első nagyjavítása után az alul világoskék, felül pedig világosbarna(homok)-sötétbarna-sötétzöld festési kombinációt. Ezután újabb nagyjavítása után ún. magyar-tarka lett - ami amúgy mind a mai napig a szabvány festése a szállító helikoptereinknek -  de kezdetben még néphadsereges csillag felségjelzéssel repült. Ekkortájt fogták be határőrségi (röviden: HÖR) feladatokra is, így elég sűrűn fel- majd lefestésre került a jellegzetes HÖR pajzs is. Aztán a rendszerváltozáskor a csillag lefestésre került, a svancon megjelent az ék jel. De még az ékjel előtt történt, hogy 1976 őszén hazánkban először a 130-as adott nappali kutatómentő szolgálatot.
A 130-as 1994-ben már már nem repült, lekonzerválásra került. Eközben szépen apránként egy-egy még használható alkatrésze is kiszerelésre került belőle. Következő nagyjavítását nem érhette meg:  hosszú szolgálat után nyugdíjazásra került 3468 repült órát és 8146 felszállást teljesítve. Igaz, nem minden leszállás volt zökkenőmentes! 1984-ben például egy repülőgépszerű leszállás közben anyagfáradásos törésnyom következtében az orrfutó kitört és a helikopter több száz métert orron csúszva állt meg. A gép nem lett leselejtezve, hanem megjavították és tovább repülhetett.

FRISSÍTÉS! Kiegészítés az eseményhez
A baleset Szentkirályszabadján történt 1984.03.01-én 11 óra 53 perckor. A hivatalos megállapítás szerint: "Repülőgépszerű leszállás során az orrfutó egyenesbevezetője anyaghiba miatt eltörött, az orrfutó kiszakadt, az orr-rész alsó része megrongálódott." A gép személyzete ekkor Parragh József gépparancsnok, Szigetvári József másodpilóta és Fazekas György fedélzeti mechanikus volt.
Utólagosan kiderült, hogy az orrfutó-szár 37%-os zárványa vezetett oda, hogy a terhelést nem bírva kiszakadt a helyéről. Az orrfutó hibája sajnos a legutolsó nagyjavításkor nem került felderítésre.
Az esemény során készült fotók jól mutatják, hogy a gépnek más komolyabb baja nem esett, például a forgószárny a felszállópályába nem vert bele.





Köszönjük a pontosítást és a képeket Parragh Józsefnek és Brandt Gyulának! 

Kivonása után sokáig a szentkirályi Jurrasic Parkban várta sorsa jobbra fordulását, mely be is következett, és egy (nem szabvány) újrafestést követően 1999-ben kiállításra került a bázis ún. "kisparancsnoki" épülete elé, mely épületben kapott helyet amúgy az ezred csapatmúzeuma is. Majd elérkezett 2004 és a 87. Bakony Harchelikopter Ezred megszűnése, majd felszámolása. Ekkor a gépet ismét szétszerelték, majd újból a Jurrasic Park nem éppen dicső flottáját erősítette. Innen Pápára vezetett útja, ahol ma is megtalálható. Felújítása (helyreállítása) 2013-ban kezdődött meg és mind a mai napig tart.
A felújítás munkálatokat ismételten az MH Pápa Bázisrepülőtér Repülésbiztosító százada, élén Barka Tamás végzi, akiknek az ugyanúgy elhanyagolt állapotban lévő 109-es Mi-24D-nk nagyszerű és hazánkban egyedülálló megújítását is köszönhetjük. A 109-es "nagyjavítása" nagyságrendileg 2 évet vett igénybe. A 130-as esetében ez sokkal több lesz, mivel a munkálatokat végzőknek időközben jelentősen megnövekedett a leterheltsége. Mindazonáltal a kérdés csak a "mikor" és nem a "milyen", hiszen ismételten gondos kezekben van a felújítandó gép, ami amúgy a felül világosbarna(homok)-sötétbarna-sötétzöld színkombinációra kerül visszafestésre. 

Képek az aktív és kevésbé aktív időkből:

Az első nagyjavítást követően megkapott - akkor még szabványfestésként viselt - színkombinációban: (Forrás: www.avia-info.hu)



Itt már magyartarka színben, de még csillaggal és Csepreg feladatra bevonva. (Csepreg feladatokat 1981. szeptemberétől láttak el helikoptereink - köztük a 130-as is.) (Forrás: www.avia-info.hu)


Itt már ékjellel és még aktívan láthatjuk a 130-ast: (Forrás: www.hunavia.hu)

Itt pedig már lekonzervált állapotban. (Forrás: www.hunavia.hu) 1997. januárjában a gép állapota a következő volt: "a helikopter teljes naptári üzemideje lejárt (25 év). Anyaghiányok: orrfutó, hajtómű, főreduktor, faroklégcsavar." 

1999-es emlékkép: a 130-ast beemelik a kisparancsnoki épület elé. (Forrás: BHHE csoport facebook.)


A 130-as 2010-ben, immáron Pápán. Ekkor az egykori Szentkirályszabadján megkapott kiállítási festés már jelentősen megkopott.


S végül a 130-as napjainkban (2018. május, fotók: Kovács István és Thurzó Péter) (A képre kattintva galéria nyílik!)

Mára megtörtént a gép korábbi sérüléseinek kijavítása, illetve a teljes sárkányszerkezet kitakarítása ugyanis az évek során madarak-bogarak és egyéb állatok lakóhelye volt. A hajtóművek kiszerelésre kerültek. A soron következő munkaművelet a gép több rétegnyi festéktől való megtisztítása, majd az alapozófestés felvitele. A festéktől való megtisztítás túlnyomórészt vegyszeresen és nem csiszolással (mechanikailag) fog megtörténni, ugyanis utóbbi a szegecseket is eltüntetné, de minimum rongálná.






A korai Mi-8-asok jellemzője volt, hogy a kabin jobb oldalán is kialakításra került egy a beszállást és a gép gyors elhagyását szolgáló keret és belépő:

Ugyanúgy a "koraiak" jellemzője a kabin tetején elhelyezett SZRO antenna - szemben a későbbi kabin alatti elhelyezéssel. (SZRO a szovjet idegen-barát felismerő rendszer)



 A pilótakabin felújítottsága közel 100%-os. Már csak egy-két műszer hiányzik, de a plexik pótolva, a kabin kifestve, gyönyörűen helyreállítva.


A tehertérben is megkezdődtek a felújítások: a borítások eltávolításra kerültek felfedve a hatástalanítási nyomokat. A pirossal megjelölt pontok a sárkányszerkezet meggyengítésének helyeit jelölik, melyeknek köszönhetően a 130-as már soha sem emelkedhet a levegőbe. 



Nem minden eredeti 130-ashoz tartozó kiegészítő:

Látszik, a "VIGYÁZZ FORGÓ LÉGCSAVAR!" felirat és nyíl is több felfestést ért már meg. (A háttérben a falon Csőrike óriásposzterről ügyeli a hangárban folyó munkát. Szentkirályi emlékek: Szentkirályi nyílt nap 2000 - Szentkirályszabadja 2000.09.09.)



A 130-as tehát már az összeszerelés fázisában van. A felújítást Barka Tamás koordinálja és végzi, akit a további tervekről is kifaggattunk. Ezek alapján körvonalazódik, hogy nagyságrendileg milyen ütemezésben haladhat tovább a minyó megújulása.

Idei év tervei:
  • új kör plexik berakása
  • külső borítás lemaratása
  • ha még beleférne ebben az évbe, akkor: a tehertér kifújása (ehhez már megvan a festék.)
  • mindeközben a faroklégcsavar is folyamatosan megújítás alatt áll.

Valószínűleg a jövő évben kerül sor:
  • rotoragy meg a vezérlőautomata felújítására és a 
  • a külső festésre.

Persze mindeközben még lesz egy csomó apró-cseprő munka is, amiket előre nem lehet látni, de szükségesek a felújítás során.

Végezetül pár kép Barka Tamástól, amik mutatják, hogy honnan is indult a gépmegmentő-művelet:

A kezdetek: 2013. szeptember (A képre kattintva galéria nyílik!)














Halad a munka, avagy az első év - 2014. novembere (A képre kattintva galéria nyílik!)





Második év - 2015. májusa (A képre kattintva galéria nyílik!)










Megjegyzések