Egykori Csapatrepülők találkoztak - Veszprém, 2018.06.14.

Idén is szép számmal gyűltek össze Veszprémben az egykori Csapatrepülő és Légierő Parancsnokság egykori alkalmazottjai - jóllehet az idő ebben az évben nem volt kegyes hozzánk

Idén immáron 11. alkalommal találkozott a veszprémi schönherz pálya környezetében az egykori Légierő Parancsnokság és Csapatrepülő Parancsnokság személyi állománya. Az idő sajnos - a korábbi évekkel ellentétben - most nem fogadta kegyeibe a megjelenteket. A 9:00-kor kezdődő megnyitó még esőmentesen, de ezt követően már szórványos esők többször megzavarták a fedetlen helyen tartózkodást, azonban ez sem riasztotta el a megjelenteket: a sátrakban továbbra is teret adtak az élénk beszélgetéseknek, emlékek visszaidézésének. A nap során sport és kulturális programok, valamint egykori relikviákkal felvértezett rendezvénysátrak várták a meghívott vendégeket.

A továbbiakban beszéljenek a Kovács "Kokó" István által készített képek! (Képekre kattintva fotógaléria nyílik!)












































Megjegyzések